Moskát Anita: A hazugság tézisei
Közhely, de az utóbbi években alapvetően kérdőjeleződött meg az objektív igazságokba vetett hit. Az álhírek, dezinformációk és összeesküvés-elméletek korában, ha megjeleik egy hír, szinte rögtön felbukkan a szöges ellentéte is, míg végül teljessé válik a bizonytalanság. A viták arról, hogy mi az igazság és mi a hazugság, meddővé váltak, mintha külön univerzumok élnének egymás mellett saját igazságokkal, és már nem is léteznének többé tények, csak hiedelemrendszerek. Talán érezzük mindannyian, hogy az irodalomnak, amely egyrészt a valóságból, másrészt a fikcióból építkezik, valamiféleképpen reflektálnia kell erre a helyzetre, a megosztott, véleménybuborékokká alakult társadalomra, az irrealitás betörésére a valóságba, a hazugságok által elmosott tényekre. Az egyik legerősebb kísérlet, amelyet jelenleg olvashatunk a kortárs magyar prózában ennek a témának a feldolgozására, az Moskát Anita friss elbeszéléskötete, A hazugság tézisei, amely okosan és csavarosan dolgozza be ezt a dilemmát a szövegekbe azzal, hogy olyan fiktív világokat mutat be, amelyek a kollektív hazugságok, az önbecsapás mechanizmusai vagy épp a virtuális tér keltette hamis illúziók köré épülnek.
Moskát Anita azok közé a zsánerszerzők közé tartozik, akiknek az új megjelenéseire már egy ideje figyel a szakma. Eddigi három regénye, a Bábel fiai, a Horgonyhely, valamint az Irha és bőr nemcsak, hogy újszerű ötletekre épültek, hanem erős társadalmi érzékenységről és jó írói készségekről is tanúskodtak. Novelláskötetet az író viszont eddig nem adott ki, és – amennyire nyilatkozataiból tudni lehet – nem is tervezte. Az utóbbi időben azonban valamelyest megváltozott a novella műfajának helyzete és olvasottsága az SFF irodalmon belül, és ez úgy tűnik, a szerzőkre is hatással volt. Amióta évről évre kiadják a legjobb science-fiction és fantasy novellákat összegyűjtő antológiákat, jobban felértékelődött a novellák szerepe a zsánerirodalomban, és talán nyitottabbak lettek erre más platformok is. Részben ennek köszönhetően, részben egy súlyosabb kiégés hatására született most meg ez a kötet, A hazugság tézisei, amely egyrészt már megjelent, másrészt újabb szövegekből válogatott, és amelybe még egy kisregény is bekerült.
A könyv felépítését tekintve izgalmasan sokszínű lett, Moskát Anita szabadon kísérletezett mind a formákkal, mind pedig a témákkal és a nyelvezettel, markáns, sokszor nagyon „elszállt” ötletekkel dolgozott, de a történeteit összeköti, hogy reflektálnak a jelenük meghatározó problémáira: például a klímaválságra, az algoritmusok egyre nagyobb uralmára, a diktatorikus hatalmi viszonyok működésére vagy az emberi, családi kapcsolatok átalakulására. A kötetben összesen tíz szöveg kapott helyet, ezek terjedelmükben és kidolgozottságukban eléggé különbözőek. Témájukat tekintve pedig alapvetően kétféle írást találunk: egyik részük a fantasztikum irányába hajlik, különös mágikus világokba kalauzolnak, másik részük közelebb áll a valóságunkhoz, csak kicsit tovább gondolják a jelenleg is zajló folyamatokat, főként a virtuális világ térnyerésének hatásait.
„Régen már reggeli előtt öt-hat alkalommal hazudtam” – jelenti ki a kötet első novellájának elbeszélője, akinek az a foglalkozása, hogy hazudnia kell, nem is tehet mást. A mesterhazugság egyfajta „mesternovellaként” nyitja meg az igazságról és a hazugságról való gondolkodást azzal, hogy olyan világot tár elénk, amely szó szerint a hazugságokra épül. Izgalmas és valóban mesterien kidolgozott gondolatkísérlet: minden egyes kimondott igazság rombolja a várost, amelyben a szereplők élnek, míg a folyamatos füllentéssel meg lehet fékezni az eróziót, jól felépített, alaposan kidolgozott hazugságokkal pedig akár csarnokokat is lehet építeni. Egy zárt társadalmat látunk, amelyben azokat, aki nem képesek a hazugságra, elhallgattatják, míg a hazudozásban tehetségeseket felemelik, építészt faragnak belőlük. Az elbeszélőnk ebben a történetben éppen egy ilyen építész, aki a tökéletes mesterhazugságra készül, és aki naponta akár ötszázszor is képes füllenteni, hogy egyben tartsa ezt a világot. A szöveg egyik legizgalmasabb kérdése, hogy kinek lehet hinni egyáltalán egy így működő világban? Hihetünk-e a narrátorunknak, aki minderről mesél? Az ilyen és ehhez hasonló kérdések végigkísérik az egész kötetet, és különféle formákban és helyzetekben merülnek fel. El kell-e fogadnunk tényeknek mindazt, amit a világunk elfogad igazként? Hol a határ aközött, amikor átvernek minket, és aközött, amikor mi csapjuk be saját magunkat? Ha mindig van lehetőségünk két dolog közül választani, akkor az azt jelenti-e, hogy szabadok vagyunk? Ha valamibe mindkét fél beleegyezik, akkor az már szükségszerűen igazságos? A nyitónovella és a kötetcím együttesen arra indítanak, hogy ezek felől a kérdések felől olvassuk a novellákat, a szövegek ugyanakkor sok más jellegű problémafelvetést is tartogatnak.
Ha a fantasztikus történeteket nézzük, vannak a kötetben hosszabb, alaposabban kidolgozott, valamint rövidebb és csattanósabb novellák. A második szöveg, az Istenanyák, amely a rövidebb terjedelműek közé tartozik, például éppen csak felvillant egy világot és problémát: a béranyaság motívumát helyezi át mitologikus térbe. A Horgonyhely után itt ismét központi szerepet kap a várandósság, bár más kontextusban. Egy teokráciában még a szülészeti klinika is egészen másképpen fest, az itt található nők azt vállalják, hogy istenek gyerekeit hordják ki, ugyanakkor abba, hogy mi történik a testükkel és a gyerekükkel, már nincsen beleszólásuk, ha egyszer vállalták a feladatot. „Tudomásul veszem, hogy nincs beleszólásom abba, melyik isten választ ki magának, és azt is, ha egyáltalán nem történik megtermékenyítés.” Ahogy Moskát Anita sok más történetében, úgy itt is a hatalomnak való kiszolgáltatottság, a szabadság korlátozása és a test határai állnak a középpontban. Ezúttal a halandó és az isteni test találkozása révén bomlik ki a társadalmi igazságtalanság: ami elviekben kölcsönös megegyezésen alapul, az morálisan, érzelmileg és mentálisan mégis megkérdőjelezhető.
A kötet összes szövegére jellemző egyfajta erős szociális érzékenység, és sok olyan történet van, amelybe beszüremkednek aktuális, jelenleg is sok feszültséget okozó társadalmi problémák, például a munka válsága és a kiégés, a háború, a kizsákmányoló fejlett világ vagy épp a diszfunkcionális családok témája. Mindezek ugyanakkor nem szájbarágósan kerülnek elénk, hanem jellemzően közelről, családi viszonyrendszerek vagy párkapcsolatok szűrőjén keresztül jelennek meg, ezáltal pedig az olvasóból is intenzívebb érzelmi viszonyulást váltanak ki. Moskát Anita ráadásul jellemzően E/1. személyű elbeszélőkkel dolgozik, így a felépített világokat nem kívülről, egy omnipotens narrátor szemszögéből ismerjük meg, hanem mindig belülről, olyan elbeszélők nézőpontján keresztül, akik természetesnek veszik, hogy a saját társadalmuk úgy működik, ahogy. Az ugyanakkor váltakozik, hogy az adott narrátor az elképzelt társadalom mely szintjén áll, áldozata vagy alakítója a rendszernek, amelyben él.
A fantasztikus novellák közül a rövidebb és kevésbé kidolgozottabbak között van A gyertya a magasban tündöklő nap című és a Hattyú. Utóbbi tényleg csak egy villanás, amely egy Balatonhoz köthető legendán keresztül beszél a nők elleni erőszakról. Előbbi egy háborús történet, amely a hátországban maradt nők és gyerekek kiszolgáltatottságát mutatja fel egy mágikus és egyben traumatikus eseménysoron keresztül. Ebben a szimbolikus történetben a háború örök, és férfiak vívják, az áldozatok mégsem ők vagy az ellenség, hanem az otthon maradt családok. Az igazság és hazugság témája itt is központi motívum, nemcsak a háborús álhírek miatt, hanem az identitás szintjén is. A fő kérdés, hogy hazudhatják-e nekünk, hogy mások vagyunk, mint akik? És visszanyerhetjük-e önmagunkat azután, ha egyszer pótolhatatlan veszteség ért minket?
Izgalmas ötletre épül a Bevezetés a sokváltozós viszonyrendszerbe című novella, amely az egyetemista lét – azon belül is a vizsgaidőszak – viszontagságain keresztül a mai magyar valóságról mesél. Az elbeszélő egy vidékről a fővárosba költöző fiatal hallgató, aki olyan albérletbe megy, ahol a lakók mind a tanulás megszállottjai. A weird novella tulajdonképpen egyfajta beavatástörténet, amelyben a bukás elkerülése érdekében a szereplők mindent elkövetnek, hogy bekebelezzék, a saját énjük részévé tegyék a tananyagot, amelynek sokszor semmi értelme. A kötetben ez az egyik olyan novella, amelyben a nyelv szerepe meghatározóvá válik, a társadalomkritika és a humor fontos eszköze lesz. Ez a módszer egyébként elég jellemző a Moskát-prózára. „Trofikális manugenáció: az a panaszekulációs folyamat, amely során a – hmm, n betűvel kezdődött, né… né… névummal! bíró libiszusok hasadásából izé – hínár? dehogy hínár – hinárus szekarációk keletkeznek oly módon, hogy, hogy – mit tudom én.” A teremtett nyelv ebben az esetben a tudományos definíciók nyelvezete, illetve annak az elég bravúros kifordítása. Közben pedig a magolás bizarr jelenetei közé beszűrödnek más társadalmi problémák is, például a fiatalokkal szemben támasztott elvárások, a főváros–vidék ellentét, a szegénység, a diploma elértéktelenedése és a pályakezdők munkaerőpiaci helyzete. „– Értelme? – röhögött fel Iván. – Ezt komolyan gondolod? Oké. Most még azt hiszed, magas elvárásokkal keresel majd állást. Aztán eltelik három hónap, eltelik fél év, tapasztalat nélkül alig hívnak be interjúra. Jobb híján végül beülsz egy multihoz táblázatokat tologatni. Csak átmeneti, ugye. Napi nyolc órában elviselsz olyan embereket, akikkel még egy metrón se utaznál szívesen, és görcsöl az állad a fogcsikorgatós mosolyoktól.”
A kötet formailag egyik legjátékosabb novellája – mintha csak az előbb említett történet folytatása lenne – a multik, a túlórázás és a kiégés témáját dolgozza fel. A Fekete monitor a Kaland, Játék, Kockázat című lapozgatós játékkönyv-sorozatot idézi meg. A 80-as, 90-es években fénykorát élő fantasy sorozat mintájára ezt a történetet sem a megszokott módon kell olvasni, hanem előre-hátra lapozgatva, attól függően, hogy az olvasó mit választ, hogyan szeretné folytatni. A szöveg ezt a játékot forgatja ki: a főhőssel együtt egy munkanapot kell végigcsinálnunk, és közben jellemzően arról dönthetünk, hogy a testi szükségleteinket vagy a munkát helyezzük előtérbe. „Mégis beszállsz te is, játszod a játékot, mint mindenki, pedig nem kapsz cserébe semmit, csak fizetetlen túlórát.” A választási lehetőségünk egyébként csak látszólagos, épp ezt fejezi ki a forma, ugyanis előbb-utóbb, akárhogy csűrjük-csavarjuk a történetet, eljutunk a végéhez: „Munkaviszonyod itt véget ér”. A kérdés csak az, hogy kirúgnak minket, amiért ettünk és zuhanyoztunk, vagy utolér a totális kiégés, amelynek szimbóluma ebben a szövegben a fekete monitor. A szöveg formája frappáns módon figurázza ki a mai ember szabadságba vetett hitét, azt mutatja meg, hogyan válunk a munka rabjaivá a látszólagos döntési helyzeteink ellenére, miközben a vége így is, úgy is csak az lehet, hogy felőröljük önmagunkat. „Nem érted, mi van veled. Mindent többször szoktál ellenőrizni, de valami félremehetett, talán átpörgettél novemberre. A fáradtság lehet oka. Az utóbbi időben látod, és mégsem látod, hallod, és mégsem hallod. Minden egyes kattintás kétszer olyan nehéz. Kétszer olvasod el a német anyacég leveleit, többet szótárazol a válasz fogalmazásánál – egyszerű szavakhoz is keresgélned kell, aztán sóhajtasz, hogy tényleg, ez eszedbe juthatott volna. Pihenned kellene. Talán majd karácsonykor. Talán majd jövőre.”
A Fekete monitor már azok közé a novellák közé tartozik, amelyek a közeli jövőben játszódnak. Ezeket a szövegeket laza motívumhálóként kapcsolja össze a technológia meghatározó jelenléte, együttesen pedig kirajzolnak egy jövőképet, amely akkor jöhet létre, ha kicsit még továbbfejlesztik a jelenleg is használt eszközeinket, alkalmazásainkat. A Fekete monitorban az alkalmazottak megfigyelését az okos karóra végzi, amely egész nap jelenti a dolgozó helyadatait, a szívritmusát, légzésének szabályosságát, és ezáltal azt is, hogy mennyit dolgozott percre pontosan. Ehhez hasonló világban játszódik a Gumicukorszív és a Négyszemközt című történet is, amelyek a kötet legerősebb novellái közé tartoznak. Előbbi egy már most is létező problémát feszeget: hogy milyen hatással van a gyászfeldolgozásra az, hogy a virtuális térben ottmaradnak az elveszített hozzátartozó nyomai. Utóbbi a párkapcsolati erőszakról mesél egy olyan világban, amelyben a személyre szabott hirdetések már túlontúl személyesek és tolakodók lettek. Mindkét szövegnek nagyon erős érzelmi tétje van, emiatt is emelkednek ki a kötetből. A sci-fi vonulat mindkét esetben csak a hátterét adja az emberi drámáknak, amelyek ezekben a történetekben a szülő–gyerek viszonyban sűrűsödnek össze. Közben pedig itt is felsejlenek a hazugság motívumának egyes rétegei: az önbecsapás, a virtualitás keltette illúzió, a veszteségek és a fájdalom tagadása vagy a félelem az igazságtól.
A hazugság tézisei egy kisregénnyel zárul, amely egy teljesen különálló, két részre szakadt világban játszódik. A Szerződési szabadság szimbolikus történet, amely egyrészt annak a kifejtése, hogy a jogszerűség miért nem egyenlő az igazságossággal, másrészt pedig annak a parabolája, hogy a fejlett világ miként zsákmányolja ki a szegényebb, fejlődő országokat. A fejlett világot az elbeszélésben Lagow képviseli, míg a kizsigerelt felet Ardennaus. Az egyik birodalom fejlődik, virágzik, lakói jólétben és biztonságban élnek, míg a másikban szakadatlanul rossz idő van, az emberek naphosszat robotolnak, rossz körülmények között élnek, és korábban halnak meg. Az egyenlőtlenségek mögött pedig egy igazságtalan megállapodás húzódik meg. A két világot Gavin figurája köti össze, aki gyerekként ugyan Ardennausban született, de mivel mágikus erő lakozott benne, elvitték Lagowba, hogy állami szerződéskötőt faragjanak belőle. Felnőttként már lagowiként tér vissza családjával szülőhazájába, hogy nyélbe üssön egy fontos szerződést. Hiába ígérkezik azonban a küldetés egzotikus munkaútnak, egyre nagyobb lesz a feszültség a két ország között.
A kisregény már csak terjedelménél fogva is a legkidolgozottabb szöveg a kötetben. Moskát Anita ennél a történetnél is magabiztosan alkalmazta a zsáner fontos elemeit, miközben egy nagyon markáns ötletet használt a világépítéshez. És bár szépen kirajzolta a történetben a két ország ellentéteit, nem vált didaktikussá a szöveg, mert az elbeszélő személyes érintettségén keresztül sikerült itt is egy morálisan komplex helyzetet teremteni, miközben nagyon is megértjük a jog és az elnyomás kapcsolatát a történet által. A Szerződési szabadság végeredményben egy nagyon átélhető történet, amelynek megint csak – mint szinte az összes novellában – a rendkívül alaposan átgondolt szabályrendszer, hiedelemrendszer és nyelvrendszer révén épül fel a világa, miközben az előtérben továbbra is az ezekben a világokban élő emberek személyes megélései maradnak.
Moskát Anita: A hazugság tézisei, Gabo, 2022, 390 oldal
Hozzászólások